Tag Archive for: ebmas wingtsun

Kedves Olvasóim,

Lassan közeledik a szeptember, az iskolakezdés. Ilyenkor felpörögnek a dolgok és sokan jelentkeznek a csoportjaimba.

Szeretném összefoglalni a nyáron történteket egy bejegyzésben, hogy képet kapjatok az egyesületben történtekről. Sok minden történt, iszonyú intenzív nyár volt, keveset tudtam sajnos pihenni, nyaralni sem tudtam eljutni, viszont elmondható, hogy produktívan telt a nyár, sok szempontból is.

  1. XII. nyári kungfu elvonulás – Balatonfenyves: Rekord létszámban voltunk jelen és nagyon nagyon jól sikerült az idei elvonulásunk! Magas szintű elméleti oktatás, rengeteg gyakorlat és alkalmazás, szabad küzdelem, sparring, vizsgák. Minden volt, amit egy ilyen nyári kungfu táborban el lehet képzelni! Röviden és tömören: rendkívül jól sikerült és ennek nagyon örültem!
  2. EBMAS nemzetközi edzőtábor – Bulgária, Sozopol: Idén a Fekete-tenger partján, Bulgáriában került sor a nemzetközi EBMAS edzőtáborra, amit személyesen Dai-Sifu Emin Boztepe tartott! Jöttek a világ minden tájáról a tanulók és a mesterek az EBMAS világszövetségből, még az USA-ból is és Mexikóból is! Hihetetlenül jól éreztem magam! Rengeteget tanultam, 5 nap alatt az 1. technikusi fokozattól átvettük szinte a teljes tananyagot (persze dióhéjban) egészen 5.mesterfokozatig! Utolsó napon pedig még a bottechnikával is foglalkoztunk és Chi-kwun-t(A tapadási reflex botra átültetett verziója.) gyakoroltam Sifu Andrew Mills-szel, az USA egyik vezető oktatójával. Összességében nagyon jól éreztem magam és nagyon nagy előnye az EBMAS-nak a nemzetközi légkör! Külföldiekkel ismerkedhetsz, gyakorolhatsz, mindenki iszonyú kedves és barátságos! Olyan közösség van itt, ami a WT-ben sehol máshol! Záróakkordként pedig megkaptam a 6.mesterfokozatot Dai-Sifu Emin Boztepe-től! Nagyon jó viszonyban vagyunk, aminek hihetetlenül örülök és szinte fiaként tekint rám, ami rendkívül boldoggá tesz!
  3. ERASMUS tábor – Nyíregyháza: Petneházy Dávid barátom hívott meg, hogy határon túli magyar fiatalokat képezzek. Elsősorban harcművészeti és sport órákat tartottam. Elméleti-gyakorlati képzést. Tartottam egy előadást az önvédelemről. Pszichológiai-fizikai-mentális és jogi tudnivalókkal és képzéssel. Ezután tartottam egy gyakorlati órát, ahol megtanítottam a helyes bemelegítést, nyújtásokat néztünk, sokat beszéltem a sportról és az anatómiáról. Ezután pontkesztyűztünk, ütéstechnikát tanítottam és önvédelmi-szituációs-gyakorlatokat. A következő napon egy érdekes előadást tartottam a harcművészetek történetéről. Összességében nagyon jól éreztem magam és öröm volt ilyen érdeklődő és értelmes fiatalokat oktatni! Ezúton is köszönöm Dávidnak a lehetőséget!

Fogom még folytatni ezt a bejegyzést! Most ennyi fért bele, vége a bejegyzésnek és lassan a nyárnak is.

Gyertek kungfuzni hozzánk és csatlakozzatok valamelyik csoportunkhoz! Szeretettel várlak titeket! Én is és a Sihingek is!